Székely-Sándor Ottó sikeres bemutatkozása!

A hétvégén rendezték meg Varsóban, Lengyelországban a “4 Nemzet tornát”, amelyen részt vett egy fiatal győri játékos is: Sándor-Székely Ottó!

Ottót először hívták meg az U18-as válogatott keretbe, amit a tornán 2 assziszttal “hálált” meg.

Ottó beszámolója a hétvégéről:

Ez volt az első tornám a válogatottal, szerencsésnek érezhetem magam, hogy ott lehettem, mert így láthattam, hogy miben kell még fejlődnöm. Nagyon jó érzés volt a válogatott mezében játszani és győztes mérkőzés után meghallgatni a himnuszt. Az eddig belefektetett edzői és saját munkámnak, illetve a szülői támogatásnak köszönhetem, hogy eljutottam idáig.

A fiatal játékos erdélyi származású, Gyergyószentmiklóson született 2000-ben. 3 éve erősíti az ETO színeit, az első sor centereként meghatározó embere csapatának és az egyesületnek is.

 

Ottón kívül négy másik fiatal, győri játékos is részt vett a hétvégén nemzetközi tornákon:

Jakabfy Csongor, Jakabfy Sámuel, Horváth László, Horváth Pál

Gratulálunk a fiúknak és természetesen:

Hajrá ETO!

Attachment

Támogatóink