Az elmúlt napokban egyesületünk képviselői több országos sportági szakszövetség éves küldöttgyűlésén is részt vettek, illetve klubunk is megtartotta éves rendes küldöttgyűlését.

Azon közgyűlések sorát, ahol egyesületünk is érdekelt volt, a Magyar Korcsolyázók Országos Szövetsége (MOKSZ) éves közgyűlése nyitotta meg. A közgyűlés napirendi pontjai között szerepelt, az elnökség és a szakág igazgatók beszámolói mellett, a pénzügyi és a felügyelő bizottsági beszámoló is, melyeket a megjelentek elfogadtak. A közgyűlés utolsó napirendi pontja volt, az új elnökség, megválasztása. Egyhangú döntéssel Kósa Lajos maradt a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, akinek ezúton is gratulálunk az újraválasztásához.

Május 27-én pénteken nagy létszámú jelenléttel, Dr. Deutsch Tamás elnök vezetésével megtartotta éves Küldöttgyűlését a Sportegyesületek Országos Szövetsége, amelynek egyesületünk is a tagja. A Küldöttgyűlésen elfogadásra került a SOSZ 2021. évi tevékenységéről szóló elnökségi szakmai beszámoló, a 2021. évi gazdálkodásról szóló beszámoló, a SOSZ Felügyelő Bizottságának a 2021. évi gazdálkodásról szóló beszámolóhoz kapcsolódó jelentése, a SOSZ 2022. évi szakmai programja és 2022. évi költségvetése is.

2022. május 30-án került sor a Magyar Curling Szövetség tisztújító küldöttgyűlésére, melynek helyszíne a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala volt. A hagyományosan nagy érdeklődés most sem maradt el, a szavazásra jogosult 18 tagegyesület közül 15 – köztük a Győri ETO HC is – képviseltette magát Faber Kristóf szakosztályvezető és Nagy Ákos ügyvezető személyében. Az eseményen jelen volt dr. Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója is. Az éves rendes közgyűlés pontjai közül valamennyi elfogadásra került, melyet követően jöhetett a tisztújítás az Alapszabály szerinti sorrendben. Ez alapján egyhangúlag választották ismét elnöknek Pomázi Gyulát, aki így már a második ciklusát kezdheti meg a Magyar Curling Szövetség Elnökeként. A Magyar Curling Szövetség alelnöki pozíciója szintén változatlan maradt és a következő ciklusban is Fóti Balázs tölti be, míg a Szövetség elnökségi tagjai között egy helyen történt változás.

„Minden sportszervezettel, aminek tagjai vagyunk, különösen minden szakszövetséggel fontos számunkra a jó kapcsolat, az egyesületi kapcsolataink szisztematikus építése, amely egyaránt  a klubunk és Győr sportjának az érdekeit is szolgálják. A Magyar Curling Szövetségnek csak az elmúlt évben lettünk a tagjai, de a szövetség vezetésével már ki is dolgoztuk egy szabványos curling pálya létrehozásának a részletes műszaki tervét, amellyel Magyarországon másodikként, az első vidéki curling pályát szeretnénk a jövőben a meglévő sátras jégpályánk területén kialakítani. Örömteli, hogy megerősítésre került a szövetség vezetése, akikkel a továbbiakban is együtt lobbizunk és dolgozunk azon, hogy a jövőben még tovább fejlődhessen a jeges infrastruktúránk, és Győrben vidéki bázist építhessünk fel ebben a téli olimpiai és paralimpiai sportágban is.” – nyilatkozta Nagy Ákos ügyvezető.

2022. május 31-én rendezte meg küldöttgyűlését a Magyar Jégkorong Szövetség, ahol egyesületünket Bartalis József, Horváth László elnökségi tagok, illetve Boros Péter és Nagy Ákos képviselte.

Az MJSZ küldöttgyűlésének napirendi pontjai között szerepelt a 2021/2022-es szezon szakmai és pénzügyi beszámolója és éves mérlege, közhasznúsági jelentése és a Felügyelő Bizottság 2022. évi beszámolója is. Ennek kapcsán Horváth László az MJSZ Felügyelő Bizottságának Elnöke – klubunk elnökségi tagja – részletesen beszámolt a küldöttgyűlésnek az FB elmúlt időszakban végzett munkájáról is. Beszédében megerősítette a korábban a küldötteknek írásban is eljutatott lemondását az FB elnöki tisztségről, amit munkahelyi elfoglaltságai és egyéb, a sportban tervezett jövőbeni tevékenysége miatti esetleges összeférhetetlenséggel támasztott alá. Az MJSZ legfelsőbb vezetése és küldöttgyűlése megköszönte Horváth László az elmúlt években FB elnökként végzett precíz és áldozatos önkéntes munkáját.

A küldöttgyűlés további részében a küldött által megvitatásra és elfogadásra került a 2022/2023-as szezon szakmai és pénzügyi programja, az MJSZ stratégiai beszámolója, illetve több ponton módosításra került a szövetség Alapszabálya is, amit a küldöttek egyhangúlag fogadtak el.

A tisztújítás keretében megválasztásra került az MJSZ új Felügyelő Bizottsága is. A küldöttek FB elnöknek az ellenőrző szerv korábbi tagját, Korcsinszki Györgyöt választották, míg az FB új tagja lett Michael Carlson úr (KPMG), illetve – Horváth Lászlójavaslatára, az ETO HC támogatásával – az Audi Hungária korábbi osztályvezetője, az Audi ETO KC korábbi elnökségi tagja, a győri kötődésű Mics Kornél is, aki jelenleg a Pricewaterhouse Coopers munkatársa.

Záró akkordként a Jégkorong Szövetség küldöttgyűlésén átadták az immár hagyományos díjakat is az előző szezon legjobbjainak. A legkiválóbb női játékosok elismerése körében, a hátvédek között sorozatban harmadszor végzett az élen a győri nevelésű Odnoga Lotti.

Lotti a kanadai A csoportos vb-n egy asszisztot jegyzett, és benne volt a három legjobb magyar játékosban. Az olimpiai selejtezőn valamennyi meccsen szerepelt. Negyedik idényét töltötte az amerikai egyetemi ligában, a Dartmouth csapatát két góllal és három gólpasszal segítette.

„Csatlakozva a Magyar Jégkorong Szövetség vezetéséhez, az egyesületünk nevében mi is köszönjük Horváth László elnökségi tagunknak azt az áldozatos és színvonalas munkát, amit az elmúlt években az MJSZ FB elnökeként végzett. Ugyanakkor örömteli, hogy Mics Kornél személyében a jövőben is lesz győri kötődésű szakember ebben a testületben. Odnoga Lottinak is szívből gratulálunk és nagyon büszkék vagyunk, sorozatban másodszor választották a legjobb női hátvédnek.” – mondta Nagy Ákos

Május 31-én egyesületünk is megtartotta éves rendes küldöttgyűlését, ahol a 18 tagozati küldöttből 14 fő vett részt. A küldöttgyűlés megtárgyalta és elfogadta az egyesület 2021. évi beszámolóját, mérlegét, illetve a 2022-éves egyesületi költségvetés tervezet is. A küldöttgyűlésen az egyesületünk által alapított Győri Jégsportért Alapítvány kapcsán személyi döntések meghozatalára is sor került, ahol – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – kuratóriumi elnöknek továbbra is Bartalis József kapott bizalmat a küldöttektől. A kuratórium tagjainak szintén egyhangúlag megválasztották a küldöttek Hoffman Juditot, Méhes Ákost és Galló Ádámot.

A Győri ETO HC vezetése ezúton is köszöni az egyesületi küldöttek munkáját, a megválasztott tisztségviselőknek pedig sok sikert kíván.