A válogatott a Tüskecsarnokban kezdte a felkészülést, majd szerda délután Szlovákia U18-as csapata ellen Pöstyénben játszanak felkészülési mérkőzést.

A győri Sipák Martin mellett több új játékost is kipróbálnak a válogatottban. Horváth András vezetőedző a szövetség honlapján úgy nyilatkozott: „A szlovák féltől jött megkeresés felénk, hogy tudnánk a világbajnokságra készülő U18-as válogatottjukkal játszani. Sokat gondolkoztunk, hogy elfogadjuk-e a meghívást, hiszen nem a legideálisabb számunkra ez az időpont: a klubcsapataink a rájátszásban vannak, ráadásul a szezon végén. Ugyanakkor nem szerettük volna kihagyni a lehetőséget, hiszen mégiscsak egy szlovák U18-as válogatottról van szó, ez nekünk is egy jó felmérő, valamint szeretnék velük tovább építeni a kapcsolatot. A klubok segítőkészek voltak, az a döntés született, hogy a bajnokság első négy csapata természetesen a saját feladatára és az érmekért folytatott küzdelemre koncentrál, a többiek viszont tudnak játékosokat adni. Így a teljes juniorkorosztályt vizsgáltuk meg, illetve olyan játékosok is érkeztek, aki külföldön már befejezték a bajnokságot, illetve az ifiválogatott bő keretének tagjai. Vegyes tehát a keret, de jó lehetőség lesz egy ilyen erős csapat ellen szerepelnünk.” – mondta el a vezetőedző.

Sipák Martin gyermekkora óta a Győri ETO HC korosztályos csapataiban jégkorongozik, fontos szerepe volt a Vlado Matejov vezette U21-es csapatban, amelyik nagyon szépen teljesített a 2021/22-es szezonban. Sajnos az elődöntőbe jutásért vívott mérkőzésen a Vasas ellen hiába vezetett az utolsó harmad előtt két góllal, a budapesti csapatnak sikerült a továbbjutás. Martin bemutatkozhatott az UNI GYŐR ETO HC Erste Ligás csapatában is a 2021/22-es szezonban. A válogatott összetartásán készítettünk vele egy villáminterjút.

Hogyan tudtad meg hogy behívtak az U19-es válogatottba? Számítottál rá?

  • Először is meg szeretném köszönni ezt a lehetőséget és a támogatást. Nagyon váratlanul ért ez a meghívás, hiszen elég régen voltam már a korosztályos válogatott keretben. Az U19-es válogatott vezető edzője keresett meg telefonon, hogy lenne-e kedvem ehhez a 3 napos táborhoz és a meccshez a szlovák U18-as válogatott ellen. Elképesztően örültem neki és egyből elfogadtam a meghívást.

Milyen a hangulat? Sok az ismerős arc? 

  • Szerencsére nagyon jó a hangulat a pályán és a pályán kívül is. Sok ismerős arccal találkoztam, de vannak olyan játékosok is akikkel még nem játszottam és nem ismertem őket előtte. Szerencsére velük is könnyen ment az ismerkedés és a játék a pályán.

Mik a főbb célok? Mennyiben más például a felnőtt csapatban játszani?

  • A főbb céljaim köze sorolható hogy a meccsen a maximumot tudjam kihozni magamból és lehetőleg pontot is tudjak szerezni. Egy nagyon erős Szlovák keretre számítok de úgy gondolom a mi csapatunk is kellőképpen erős ahhoz hogy legyőzzük őket. Teljesen más itt játszani mint a felnőtt csapatban mert mindenki ugyanannyi idős mint én és ezáltal úgy gondolom hogy ugyanannyi idős játékosok ugyanolyan gondolkodással rendelkeznek mint az idősebb vagy fiatalabb játékosok. Kíváncsian várom hogy mit tudunk és mit tudok nyújtani a Szlovák keret ellen.

Mit üzennél a szurkolóknak?

  • Csak annyit szeretnék üzenni  a szurkolóknak, hogy minél többen szurkoljanak. Hajrá Eto, Hajrá Győr!

Az U19-es válogatott pöstyéni mérkőzését itt lehet követni 17 órától.

https://www.hockeyslovakia.sk/sk/stats/matches/845/reprezentacia-sr/match/128079/preview

A válogatott kerete:

No. Név Poszt Klub Született
1 Chmelik Levente G BJA 2003
2 Gratzl Gellért G DVTK 2002
3 Papp Áron G UTE 2003
1 Balázsi Márton D UTE 2003
2 Farkas Boldizsár D ASAT (FIN) 2004
3 Farkas Olivér D DVTK 2005
4 Hadobás Zétény D DVTK 2003
5 Horváth Tamás D UTE 2002
6 Illés Márton D DVTK 2003
7 Molnár Márk D DVTK 2003
8 Révász Botond D UTE 2003
1 Banga Nándor F Connecticut JrR (USA) 2002
2 Cseh István F UTE 2003
3 Galajda Zsombor F DVTK 2002
4 Károly Róbert Nikolász F DVTK 2003
5 Lászlóffy Botond F UTE 2003
6 Mattyasovszky Gergely F DVTK 2002
7 Nemes Márton F Slavia Praha (CZE) 2005
8 Rokaly-Boldizsár Richárd F Halmstad HHC (SWE) 2003
9 Simon Péter F UTE 2003
10 Sipák Martin F ETO 2003
11 Szilveszter Szilárd F UTE 2003
12 Tamási László F UTE 2003
Stáb
Horváth András HC Vezetőedző
Arany Máté AC Edző
Péter Róbert AC Edző
Kecskeméti Áron GC Kapusedző
dr. Németh Gergő SP Sportpszichológus
Puskás Sándor SC Erőnléti edző
Dobos Sándor ME Média
Berkes Brigitta PH Fizioterapeuta
Speier Kálmán EQ Felszerelés-menedzser
Végh Boldizsár TM Csapatvezető