Újraindult Győrben a városi OviKori program
Az UNI Győri ETO Hockey Club és a Győri Jégsportért Alapítvány 2024-ben, Győr Megyei Jogú Város támogatásával újraindította a korábbi években nagy sikerrel megszervezett, óvodai csoportok számára szóló 10 alkalmas korcsolyaoktatási programját.
A sport területén kiemelkedő helyet foglal el a gyermekek rendszeres testmozgásra, sportos életmódra való nevelése. A városi OviKori program célja – hasonlóan a szervezett és támogatott úszásoktatáshoz – hogy minden győri gyermek szervezett keretek között, biztonságosan ismerkedjen meg a téli sportolási lehetőségekkel, azon belül is kiemelten a korcsolyázással, mint összetett fejlesztő sportmozgással. Szeresse meg a téli sportokat, aktív maradjon a téli időszakban is, nem utolsó sorban pedig életre szóló közösségi élményt kapjon.
„Az óvodai és iskolai korcsolyaoktatás célja nemcsak az alapok elsajátítása és a biztos korcsolyázó tudás megszerzése, hanem az, hogy a gyerekek a játékos feladatokon keresztül, közösségben töltött aktivitással megszeressék a sportolás élményét. Az óvodai csoportokkal a csoportlétszámnak megfelelő számú, szakképzett edző, sportpedagógus foglalkozik, akik első alkalommal felmérik a gyerekek tudását, ezt követően kezdő és haladó csoportokkal folyik az oktatás. Kiváló mozgáskoordinációra lehet szert tenni, amely más sportok alapjainak elsajátításában is nagy segítséget jelenthetnek, ráadásul a nálunk megszerzett korcsolyázó tudás egy életen át előhívható, elkíséri a gyermekeket. Az óvodások egy speciális korosztály, hiszen a motoros tanulás szakaszait figyelembe véve a mozgástanulás szempontjából még a legintenzívebb szakaszban vannak. Ebben a korosztályban még hatékonyan valósítható meg a testmozgásra nevelés, hiszen a gyermekek alapvető életkori sajátossága a sok mozgás. Így nem kell nagy erőket megmozgatni amiatt, hogy a gyerekek mozogjanak, hiszen ösztönösen aktívak és szívesen mozognak. Erre építve hatékonyabban építhető be életvitelükbe a rendszeres testmozgás, melyhez a legjobb módszert választottuk, hiszen játékos formában az óvodás gyermekek szívesen sportolnak, korcsolyáznak.” – ismertette a program szakmai hátterét Bartalis József a Győri Jégsportért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
„2024 év elején, Győr Megyei Jogú Város sporttámogatásának is köszönhetően újra tudtuk indítani a városi, önkormányzati óvodáknak szóló OviKori programunkat, amelyben jelenleg 16 önkormányzati óvoda vesz részt, mintegy 542 fő gyermekkel. De az önkormányzati óvodák mellett, számos alapítványi és magán fenntartású óvoda gyermekei, illetve az agglomeráció óvodásai is rendszeresen részt vesznek a programjainkon. A résztvevők száma, és a pedagógusoktól, szülőktől kapott visszajelzések, és a sok mosolygós gyerekarc is igazolja, hogy van létjogosultsága ennek a programunknak. A város támogatása nélkül ez nem menne, de külön öröm az is, hogy a városi OviKori programunk működtetését a Bethlen Gábor Alapkezelő is támogatja a Városi Civil Alapprogram keretében benyújtott sikeres pályázatunk útján. Ezúton is köszönjük a támogatásukat.” – mondta Nagy Ákos, az UNI Győr ETO HC ügyvezetője.