Kihagyás
Sportszülők Akadémiája
Sportszülők Akadémiája
A Magyar Edzők Társasága (MET) 2024-ben elindítja a „Sportszülők Akadémiáját”. Az események minden hónap harmadik csütörtökén 18-20h között lesznek jelenléti formában a Magyar Sport Házában és online is a MET YouTube csatornáján.
A rendezvényeken neves edzők, sportszakemberek és sportolók tájékoztatják a szülőket a gyermekük sportolásával kapcsolatos tudnivalókról, tanácsokat, információkat adnak ahhoz, hogy a szülők még hatékonyabban tudjanak együttműködni az edzővel, a sportegyesülettel, segítve ezzel gyermekük sportolásának eredményességét.
A rendezvényeken a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A kezdeményezés mellé állt a sportért felelős államtitkárság, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Versenysport Szövetség, a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ), az Országos Sportegészségügyi Intézet, az országos sportági szakszövetségek, a Felelős Szülők Iskolája, valamint a sportszülők és utánpótlás sportolók szüleinek Facebook közösségei.
Az eseménysorozathoz beharangozó beszélgetést készített a SportTV az ötletgazdákkal, Dr.Kovács Krisztina sportpszichológussal és Köpf Károly MET főtitkárral.
Az első rendezvény időpontja: 2024. január 18. 18-20.00h
Téma: Milyen sportszülő vagyok? Milyen a jó utánpótlás edző?
Előadók: Dr.Kovács Krisztina Sportpszichológus és Dr. Kemény Dénes mesteredző
etohcnew2023-12-20T17:07:36+01:00