Az U20-as jégkorong magyar bajnokság elődöntőjében a Győri NEMAK-DANA ETO HC és az Ifj. Ocskay Gábor párharcának második mérkőzése ugyanúgy alakult, mint az első: a győriek a 4. percben vezetést szereztek, a harmad végére azonban már 3–1-es hátrányban voltak. A fehérváriak a második és a harmadik harmadban is kétszer találtak be, így végül 7–1-re nyertek, így kialakult a döntő és bronz mérkőzések párosítása is. A másik elődöntő ágon az UTE és a MAC csapata mérte össze erejét, amiből a MAC jött ki győztesen.
A győri junioroknak így a nagy múltú UTE jéghokisaival kell megmérettetniük a bronzéremért.
Az első mérkőzés az újpesti jégcsarnokban kedden rendezték, ahol a lila-fehérek nagyon hamar betaláltak a győri kapuba, már az első percben megszerezve a vezetést. Később magára talált a győri alakulat is, de nem tudott eredményes lenni az első harmadban, így az UTE két gólos előnnyel térhetett az öltözőbe.
A második játékrészt sokkal jobban kezdte az ETO, akik Antal Hunor góljával már a harmad első percében szépítettek. Ezt követően ismét az Újpest szerzett gólt, de Görbea Tivadar és Kovács Erik is bevette a pesti csapat hálóját, amit szintén újpesti gólok követtek, így a második harmad végére 6:3 arányban már a lilák voltak előnyben.
A harmadik harmad nagyon kiegyenlített küzdelmet hozott, a lilák góljára Karda Norbert passzából Németh Alex válaszolt győri részről, így beállítva a 7:4-es végeredményt.
„Egy mérkőzés a hátrányunk, ami nem ledolgozhatatlan a hokiban, ráadásul a bronzéremhez három mérkőzést kell nyerni. Bízunk a csapatunkban, akik pénteken 17.30-tól hazai pályán, a Győri Jégcentrumban vehetnek revansot az Újpesti csapaton. Szükségünk lesz a szurkolóink bíztatására is, akiket szeretettel várunk erre a fontos mérkőzésre.” – nyilatkozta Igor Tóth, szakmai igazgató.