Nemzetközi ETO sikerek!

Az UNI Győri ETO Hockey Club utánpótlás csapatai az elmúlt hétvégén Szlovákiában léptek jégre a Steel Bulls Cup 2024-es tornáin.

A Szlovákiai Topolcsányban (U13 korosztály), illetve Simonyban (U11 korosztály) rendezték meg a Steel Bulls nemzetközi jégkorong tornákat, amelyen egyesületünk csapatai is részt vettek. A rangos tornákon az UNI Győr ETO HC két csapattal vett részt, ahol mindkét csapatunk kiváló eredményeket ért el.

„Az U11 –es tornán  három szlovák, egy cseh és négy magyar csapat alkotta a nagyon kiegyensúlyozott mezőnyt, a Fridek Mystek kilógott a mezőnyből. Csapatunk 7 mérkőzést játszott, nagy küzdelemben, remek csapatmunkával végül a 3. helyet szereztük meg. Szívből gratulálunk a csapatunknak, és köszönjük a szülőknek, hogy nagy számban buzdították a srácokat.”  – értékelt Székely Ákos edző.

A csapat legjobbja: Horváth Bertalan #15

Legjobb hátvéd: Luksics Bálint #8

U13: „Hét, nagyon kiegyenlített erőkből álló csapat vett részt a tornán, ahol az utolsó selejtező körig nyílt volt a küzdelem. Minden csapat ellen nyertünk, és ki is kaptunk, ami jelzi a mezőny kiegyenlítettségét. Nagyon szép sok passzos játékkal rukkoltunk elő, sajnos a 15 pont is kevés volt az érmes hely eléréshez, de a fejlődést mutatja, hogy tavaly itt mindössze 4 pontot értünk el. Köszönjük minden játékosunknak és a szülőknek, hogy végig küzdöttek, illetve szurkoltak. – mondta Bundzik Ádám vezető edző.

A csapatunk legjobbja: Neszmélyi Botond #12

Mindkét csapatunkra nagyon büszkék vagyunk, akik megmutatták, hogy a komoly nemzetközi utánpótlás mezőnyben is számolni kell az ETO-val.

Hajrá ETO!